Húzós heten vagyok túl…de lassan meg kell szokjam, hogy így történnek a dolgok, ha azon a színvonalon akarok élni, ahol élünk. És itt nem csak az anyagi részét értem a dolgainknak, hanem az önbecsülésemet és azt, hogy nem kívánok tétlenül üldögélni egy műterem sarkában és azon sopánkodni, hogy milyen szar a világ..
Szépen haladtunk dél felé, először Szigetváron rendeztünk kiállítást, történetesen a Dzsámiban (ami világcsoda és erről talán a világ is értesül egyszer – Imaszoba 1.) és persze a szervezésben Éva keze volt benne, az ő kedvessége és rajongása nagy élmény nekem. A város polgármestere nyitotta meg a tárlatot, a gondolataink elég messze eljutottak…még a végén egy nagy munkám is lehet a Várban…ki tudja? Másnap már Balatonföldváron festettem egy Mol-os rendezvényen…nagyon jó hangulatú, mojitókkal tarkított napot csaptunk, csak a vitorlázás maradt el, amiben azért reménykedtem…de én ott Staff voltam, a szórakozás maradt a meghívottaknak..az üzlet az üzlet. És hogy eljussunk a címben szereplő szócskáig…három nap szabadságot vettünk ki Angival, gyerek és kutyamentes napokat…és hova máshova, mint Rovinjba…nagyon szeretjük ezt a kis adriai ékszerdobozt. Ott is kezdenek minket megszeretni, Boris galériás és újdonsült német barátunk Johan kedves hangulatot teremtett az ódon sikátorban, na persze az általunk hozott magyar bor fontos értéke volt az estének. És hogy mi is ez az “imaszoba”, történt, hogy immár harmadszor kívántunk aludni az Óvárosban, az általunk csak Néninek hívott horvát szálláskiadónál…aki most csak telefonon volt elérhető…Ima Szobe, Ima szobe…harsogta a telefonban…csekély horvát tudásunkkal nem nagyon értettük…már megint egy imaszoba (2), de lett szoba és ez volt a lényeg. Azért tengerrel is kényeztettük magunkat, a nyáron felfedezett kis vízparti hotelben töltöttünk két napot. Nem tudtam a szakmától elvonatkoztatni, bele-belebotlottam érdekes helyekbe…pl. egy régi kis velencei kápolnában (imaszoba 3) egy horvát festő pingál, barokk képek között…kértem is, hogy adja nekem egy hétre a helyét…még az is lehet, hogy megegyezünk. A tök üres San Toma templomba álmodtam egy kiállítást, amit a helyi múzeum kurátorával történt beszélgetésem alapján nem tartok kivitelezhetetlennek, feltéve ha tovább tudnak lépni a sarokba szórt 12 tojáshéj és a másik kiállításon falra vetített holdfogyatkozás eszement látványvilágából…de majd meglátjuk, addig is imádkozunk:)