Újra Angliába indultunk szerencsét próbálni, mint oly sok honfitársunk, bár ők huzamosabb ideig próbálják csinálni ezt, mi meg csak egy villámlátogatás erejéig…úgy látszik a filmcímmel ellentétben nálunk nem Párizsba köszönt be az ősz, hanem Londonba… Egy magyar vállalkozás úgy döntött, hogy folytatja a tavaly elkezdett londoni kultúrális misszióját és ezt most egy magasabb szinten ( a legmagasabbon) a London Art Fairen teszi. Így újra felkerekedtünk Angival és a tavaly már megismert útvonalon elindultunk…bár most Luton helyett Stanstead-be szálltunk le, de az szinte mindegy. A szállodaválasztásunk megint jó volt, egész közel találtunk egy jót a vásár területéhez, persze ezt londoni mértékben mérve:) Három napunk volt megint, tanakodtunk, mit is csináljunk..első este Angi nagy meglepetésére vettem két jegyet a Thriller musicalra, ha nem is a Michael Jackson utáni imádatból, inkább talán a kíváncsiság vitt rá, érdekelt mit is lehet még lehúzni egy ilyen világsztár halálából. Nos meg kell kövessek mindenkit, ez egy fantasztikusan profi produkció volt, én magam is sikongattam az elképedéstől és csodálattól, Angi meg végképp, hisz ő még szereti is ezt a zenét. A tavalyi meccsnézés után most az ő kívánsága teljesült..na majd jövőre jöhet az Arsenal!
Ami a vásárt illeti, nos az nem sikerült úgy, ahogy vártuk vagy várták, egyszerűen nem sikerült az érdeklődést fontosítani…pedig “fontos” lett volna..de valamiért nem ment. A többi galéria százával adta el a képeket és nem is akármilyeneket. Majd talán jövőre!
Nekünk maradt a városnézés, London megunhatatlan, na meg a reggelik és ebédek, amiket elég változatos helyeken próbáltunk elkölteni. A pénzt is költöttük, ezért jólesett, hogy hazajövetelünk után egy londoni barátunk magáévá tett egy képemet, így rentábilissá téve angliai kalandozásunkat. Mindenesetre szép napok voltak, nem tétlenkedtünk, olyannyira, hogy jól megnéztük magunknak a Tate (TÉT) Galériát, ahol azért a sok rossz munka mellett rengeteg híres és csodálatos képet is láthattunk. JÖvőre újra visszatérünk, ezt már meg is fogadtuk..London forever:)